[:hu]
Panellakás teljes felújítása
[:en]
Title
[:]

Nemrég fejeztük be egy csepeli 41 négyzetméteres panellakás teljeskörű felújítását, mely során egy plusz szoba is ki lett alakítva.

A napokban (2021. március) fejeztük be egy csepeli panellakás teljes felújítását, mely során a lakás új padlózatot, festést, ablakokat, új villany és vízkiállásokat kapott, továbbá egy plusz szoba is ki lett alakítva a nappaliból.

A nappali és előszoba közötti fal lebontásra került, a nappalit pedig kettéosztottuk, egy részéből hálószoba lett kialakítva, ablakokkal és ajtóval, hogy világosabb legyen, a nappali másik része pedig egy új nyitott előszoba/nappali lett. A lakás további helységei is teljeskörűen fel lettek újítva, új ablakok és ajtók kerültek mindenhova, új padló és falicsempe, illetve laminált parketta került lerakásra. Természetesen a festés, mázolás sem maradt ki. A lakás másik szobája pedig lesz majd a gyerekszoba.

Íme pár előtte-utána kép a lakásról.

A Home Makeover Budapest csapata évek óta foglalkozik budapesti lakások teljeskörű lakásfelújításával. Összeszokott csapatunkban pedig természetesen van külön szerelvényező ember is, aki a korábban említett minden munkát szakszerűen eltud végezni.

Kapcsolat: homemakeoverbudapest@gmail.com // 06 30 523 1480

Related Posts

Leave a comment