A munkadíj-anyagköltség arányának 50-50%-nak kell lennie
A lakásfelújítási támogatás a teljes felújítás 50%-ig, de maximum 3 millió forintig terjed, de fontos az is, hogy a munkadíj és az anyagköltség összegének meg kell egyeznie. Igen ám, csak ez gyakran nem így van a valóságban! Például egy konyhabútor cseréjénél az anyagköltség sokkal magasabb, mint a munkadíj, mivel a konyhabútor sokkal drágább, mint annak a beszerelése. Szintén hasonló a probléma az ablakcserénél is, ahol az ablak ára magasabb, mint a munkadíj. Példa a fordított esetre a festés, amikor általában a festék ára alacsonyabb, mint a munkadíj.
Magunk oldjuk meg a felújítást!
Sokan gondolhatják, hogy akkor ők maguk csinálják meg a felújítást. Ez azonban két dolog miatt sem működik: az egyik a korábban említett 50-50%-os arány miatt, hiszen ebben az esetben nincs munkadíj, azaz nem lehet anyagköltséget sem visszaigényelni. A másik pedig a felújítási szerződés, hiszen ezt is be kell mutatni a támogatásért.
2020-as árakon újítunk fel!
Jó ötlet lehetne előre megvenni az anyagokat, ezzel kikerülve a várható áremelkedést, csak hogy csak a 2021. január 1. után vásároltakat lehet elszámolni, így erre nincsen lehetőség. Szintén igaz ez a munkadíjra is, tehát a felújításnak 2021-ben kell megtörténnie.
Nem minden bútort lehet elszámolni!
Bizony, erre is fontos figyelni! Kizárólag a beépíthető bútorok és gépek (pl. konyhabútor) elszámolása lehetséges. Tehát például egy asztal, szék, kisszekrény visszatérítésére nincsen lehetőség.